Last Updated: July 28, 2016

Főoldal

 

Hírek, eseménynapló 2013

 

2013 december 21.

Tátra téri piac új parkolók

A Tátra téri piacnál újonnan kialakított parkolókkal kapcsoltban felhívnánk a figyelmet, hogy az átalakítás nyomán a gyalogosok számára veszélyessé vált itt a közlekedés. Az iskola oldalán a járdát túl szűkre alakították ki. Ezen túl a gépjárművek ha teljesen beállnak, akkor felére vagy harmadára szűkítik a már így is keskeny gyalogjárdát. Így a szatyrokkal közlekedő gyalogosok kénytelenek az úttesten közlekedni, ami igen veszélyes. Ezen túl a piac körül szinte mindenhol akadályozzák a gyalogosforgalmat a szabálytanul parkoló autók.

kendi zsolt

 

2013 december 15.

VHAG300 felújítás

Örömmel látjuk, hogy a VHAG300 típusú járműveket felújították, külsejét és belsejét rendbe tették. Bár erről nincs adatunk csak remélhetjük, hogy a „csinosítás” ás kiterjedt az alvázra is (pl. védőbevonat). Üröm az örömben, hogy nehéz és romlékony a deszkákból összetákolt kerekesszék rámpa nem éppen elfogadható megoldás. Ide minimum egy alumínium profilból készített és műanyag csúszásgátló be vonattal ellátott hordozható rámpa lett volna kívánatos. Nyugodtan kijelentetjük, mivel ez a típus európai mércével mérve is kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkezik, ezért a felújítás ésszerű és hasznos volt.

kendi zsolt

 

2013 december 13.

Kerekesszék kontra Millenniumi Kulturális Központ buszmegálló

Egyesületünk sajnálatos módon megtapasztalta, hogy a Millenniumi Kulturális Központ buszmegálló (Belváros-Pesterzsébet irány) rosszul lett kialakítva. A probléma megértéséhez tudni kell, hogy az itt megálló autóbusz egyetlen tömegközlekedési eszköz, amivel kerekesszékkel közlekedők el tudnak jutna a Nemzeti Színházhoz. A megálló azonban túl keskeny, így a busz rámpája és a korlát között nem marad hely a kerekesszéknek. Ezért egy le vagy felszálláshoz kb. 3 embernek kell a kerekest a helyére emelni. Itt már eleve a vágány, peron, vágány, peron, úttest kialakítás lett volna célszerű, így lenne elég hely a rámpának és a kerekesszéknek.

kendi zsolt

 

2013 december 06.

Koszos ruhában utazók

Sajnálatos módon az utóbbi évek jelenségeként tapasztaljuk a tömegközlekedési járműveken, hogy utasok festékes, olajos vagy malteres ruhában utaznak a járműveken, és beszennyezik a járművet és mások ruházatát. Ha eltekintünk attól, hogy koszos ruhában utazni elég nagy bunkóság, akkor is tiltják ezt az utazási feltételek. Ha már tele vannak a tömegközlekedés járművei különféle jelvényes emberekkel, akkor jó lenne ha ezt a szabályt betartatnák.

kendi zsolt

 

2013 augusztus 15.

Tömegbaleset az Örsvezér téren

Szervezetünk mélységes felháborodásának és egyben szomorúságának adott hangot a minap az Örsvezér téren történt tömegbaleset miatt. Felháborodásunk oka az, hogy a baleset megelőzhető lett volna, ha az illetékesek hozzáértők és nem teljesen közönyösek. Szervezetünk már régóta hangoztatta, hogy gyors közúti ívek fókuszpontjában lévő megállókat megfelelő közúti védművekkel kell ellátni. Ez például lehet a felüljárókon használatos megerősített szalagkorlát is. Hangoztattuk a Vágóhíd megállóban történt tömegbalesetnél, hangoztattuk az Árpádhídnál történ tömegbalesetnél és most ismét hangoztatjuk az Örsvezér téren történt tömegbalesetnél. Hangsúlyozzuk a kérdés nem az, hogy bekövetkezik e a baleset hanem az, hogy mikor következik be. Rossz helyen kiépített ívek, a közlekedésbiztonság helyzete elkerülhetetlenné teszik az ilyen baleseteket. A védtelen megállók pedig sajnálatos módon garanciák a halálesetekre.

kendi zsolt

 

2013 július 22.

Széll-fogas projekt kiterjesztés

Szervezetünk műszeres magasságmérés segítségével pontosította a fogas projekt tervét. Így közel azonos költséggel a Fogaskerekű vasút Orgonás megállójából gyalogosalagúton át elérhetővé válhat az Istenhegyi Nógrádi kereszteződésen túl az Istenhegyi Pethényi kereszteződése is. További információk ezen az oldalon.

kendi zsolt

 

2013 július 14.

Várbusz rejtély, a lehetséges megoldások

A várbusz rejtélye már nagyon régóta megoldatlan. Mindenki keresi rá a megoldást, de valahogy nem sikerült megtalálni. Jártunkban-keltünkben hallunk sok mindnet ezzel kapcsolatban. Mivel ezek egy része butaság, és mivel az utóbbi években sikerült összegyűjtenünk sok tapasztalatot az elérhető technológiákkal kapcsoltban, ezért most röviden közreadjuk a témával kapcsolatos elképzelésünket és javaslatainkat. További információk ezen az oldalon.

kendi zsolt

 

2013 július 13.

Mercedes-Benz Citario EEV autóbusz tesztje

Szép számban megérkezett hozzánk a Mercedes-Benz Citario EEV járműtípus. Mi meg nem voltunk restek és megnéztük milyen is valóban ez jármű. A véleményünk és észrevételeink a következő oldalon olvashatók kicsit részletesebben mint ahogy azt a BKV várta.

kendi zsolt

 

2013 július 09.

Fővárosi felismerések

Örömmel konstatáltuk, hogy az illetékes önkormányzatok és a kormány egyaránt felismerte a Margitsziget és Hegyvidék (Normafa) kiemelt jelentőségét turisztikai és szabadidő (egészségmegőrzés) szempontból. Más szóval elindult a tervezési projekt ezeken a területeken és ezen irányokba.
Ezen projektek legfontosabb eleme a tiszta környezet, nevezetesen a tiszta levegő lenne. Enélkül a projektek nem tudják funkciójukat ellátni. Így sajnáljuk, hogy ismét szembesültünk a szokásos Magyar betegséggel, nevezetesen a közlekedés által keltett szennyezés problémáját megoldás helyett ismét a szőnyeg alá söpörtük ´majd egyszer´ címkével.
Éppen ezért hívnánk fel a figyelmet az általunk már régebben kidolgozott két erre a területre vonatkozó megoldásra, a Széll-fogas és a Msziget-15-99 projektekre.

kendi zsolt

 

2013 Június 04.
Nagyítás Nagyítás

Pályafelújítás Pesterzsébeten

Befejeződött a Nagysándor és a Jókai Mór utca vágánycseréje. Ismét közlekednek a villamosok, az 51-es vonalon gyakrabban mint a felújítás előtt. A vágánycserével kapcsolatos szakmai elemzésünket lásd ezen az oldalon.

kendi zsolt

 

2013 Január 08.

HÉV a MÁV-nál

Vettük a hírt, hogy a Főváros át kívánja adni a HÉV üzemeltetését (csepeli kivételével) a MÁV-nak. Ezzel kapcsoltban felhívnánk a figyelmet, hogy szervezetünk már régen javasolja a ´ kakukktojás ´ csepeli HÉV gyorsvillamossá alakítását. Ezzel csökkenhetne a menetidő, olcsóbbá válna az üzemeltetés és a karbantartás, továbbá észak és dél felé folytatható lenne a csepeli HÉV (gyorsvillamos) vonala. Északi irányba akár a 2-es akár a 4-6 villamos vonalával, délre pedig a rendelkezésre álló helyen sok megállóval. Manapság már a ráckevei HÉV vonalával összekötés sem okoz problémát, mivel ennek szerelvényei átalakíthatók kétfeszültségű (1000 ás 600VDC) működésre.

kendi zsolt

 

Aktuális hírek Aktuális

Archívum, 2014-es hírek 2014 hírek

Archívum, 2012 és 2008 közötti hírek 2013 előtt

Archívum, 2008 előtti hírek 2008 előtt