Mercedes-Benz Citario G Hybrid, a TopMerci

 

Az itt leírtak megértéséhez fontos ismerni a közösségi közlekedés járműveivel szemben támasztott követelményeket. Az a néhány hazai szakember aki mindezeket jól ismeri nyugodtan átugorhatja, a többieknek javaslom ezen oldal átolvasását és megértését.

 

Nos úgy néz ki sokkal könnyebben jutunk el 10000 kilométer távolságba mint 100 kilométerre, ez nálunk foglakozási ártalom. Így ezen típus tesztje sajnos több mint egy évet késett. De ahogy a köz mondja: ami késik az nem múlik, íme:

Tehát miért is „TopMerci”? Nos a válasz rendkívül egyszerű. Ilyen korszerű láncolt elosztott hibrid hajtásrendszerrel rendelkező robbanómotoros Mercit még személyautóban sem lehet vásárolni. Bármit kérhetsz bele, de ezt nem. Ismereteink szerint mindössze egyetlen széria személygépkocsi volt a világon ilyen hajtásrendszerrel, de már az sem kapható. Így jogos a „TopMerci” megjelölés.

A jármű Kecskemét tömegközlekedését szolgálja.

A „Kecskemét” verzió belső kialakítását tekintve inkább hasonlít a Connecto-ra, gondolom anyagi okokból. Ennek a típusverziónak a kialakítása inkább elővárosi típusú, tehát több ülés kevesebb állóhely.

A jármű színe számunkra a legendás „ezüstnyíl” versenyautókat idézi.

Az ülések kemény műanyag vázzal rendelkeznek, rajtuk egy elasztikus réteggel és műszálas kárpittal. Ez inkább a Connecto stílusa.

A jármű természetesen alacsonypadlós, három gyerekkocsinak van benn hely. A mozgássérült rámpa kézi működtetésű.

Az utastájékoztatás megfelelő. A jármű jól be van kamerázva, tehát a vezető mindent lát.

Az utastér világításról megfelelő, de sajnos zavaró fénykarakterisztikájú („neon” vagy hideg fehér LED) fényforrásokkal van megvalósítva.

Érdekes, hogy a hátsó ajtó mögötti térből a motor és az elektromos berendezések relatíve sok helyet vesznek el. Ettől viszont a motor nem zavarja hátul a kilátást.

A jármű külső „karácsonyfa” megvilágítása jó. A gyengén látó jogosítvánnyal rendelkező autósok is észre fogják venni.

 

A karosszériát tekintve ez már korszerű kialakítású. A MAN-nál már látott relatíve széles és stabil dimenziókkal rendelkezik. Ez manapság már alapkövetelmény a korszerű járművek berendezéseinek tetőn történő elhelyezése okán. Ennek ellenére belmagassága és légtere megfelelően nagy, forgalmas városi járatok kiszolgálására alkalmas.

A járművön elegendő kisméretű nyitható ablak van a klíma nélküli működéshez.

Az utastér felszabadítása miatt a brendezések jó része a tetőre került.

A jármű fordulékonysága megfelelő.

Felfüggesztése és így rugózási karakterisztikája megfelelő.

Lassítása és gyorsítási karakterisztikája komfortos. Itt kicsit féltünk, hogy a Merci tapasztalatának hiánya az elektromos hajtás területén gondokat fog okozni, de az eredmény nem rossz. Mindenesetre az Angolokat jócskán megverik mind az ottani FCH min az ottani láncolt hibridek tekintetében. Összehasonlítva a párhuzamos hibridekkel jócskán érezhető a sebességváltó hiányából származó lényeges előny.

A hajtásrendszer egyszerű mechanikai kivitele egy csomó felesleges dudort és dimbet-dombot eltűntetett az utastérből, tehát az jobban kihasználható.

A motor BlueTec dízel, vélhetőleg EURO 5,5-ös. Teljesítménye az ebben a kategóriában megszokottnak kb. a fele.

A motor a külvilág felé csak egy kis rácson nyitott, így más Mercikhez mérten szokatlanul csendes. Ami kicsit furcsa, hogy a motor beltéri zaja viszonylag magas.

Ez a Citario valóban összkerék-meghajtású jármű. Ebből következően például az egytengelyes Citario-val ellentétben arra indul el amerre a kormány áll. Ezen kívül az összkerék-meghajtás érezhetően stabilitást ad a járműnek még alacsony terheltség esetén is.

A hajtásrendszert a ZF szállította, ami önmagában is rangot ad a járműnek. Az elektromotor közvetlenül hajtja a kerekeket, tehát nincs közte váltó. Ez számtalan előnnyel jár például az élettartam és az utazási komfort tekintetében. Ennek ellenére a hat „pici” motor a teljes fordulatszám-tartományban megfelelő nyomatékot ad a járműnek.

A gázpedálja „el van szoftolva”. Ez annyit jelent, hogy a vezérlés vészfékezés kivételével beavatkozik a megfelelő lassítási és gyorsítási karakterisztika tartásának érdekében. Tehát egy krosszos vezér nem tudja az utasokat felkenni a jármű elejére vagy hátuljára. Persze természetesen a vészfékezésbe a vezérlés sem tud mit kezdeni, ilyenkor repülnek az utasok.

Kissé másképp megfogalmazva, nincs az a jó váltó amelyet egy rossz vezető ne tudna bakkecskésen vezetni. A láncolt hibrid technológiából pedig nincs a rossz vezető aki bakkecskét tudna csinálni. Ez egy komoly előny.

Ha összehasonlítjuk a Volvo hibridjével akkor kiderül, hogy az inkább versenyautós stílusú jármű, ami csak az ülő utasoknak többé-kevésbé komfortos. Ezzel szemben a TopMerci mind az álló mind az ülő utasok számára magas utazási komfortot biztosít. A kutya a párhuzamos hibrid és a láncolt hibrid között különbségben van elásva.

Sajnáljuk, hogy motorja az egyik legkoszosabb dízel üzemanyagot használja. Tőlünk nyugatra az ilyesmit már mondjuk biogáz hajtotta motorral képzelik el.

Tulajdonképp a jármű egyetlen hátrány az előnye a végsebessége, ami a direkt motorkapcsoltból következik. De ez egy városi busz, ahol ez nem probléma. Így kijelenthetjük, hogy a láncolt elosztott hibrid technológia - táplálják dízelmotorral, üzemanyagcellával, vagy munkavezetékről – városi busz számára a legideálisabb hajtásmód.

 

 

Budapest, 2015.11.14, frissítve 2015.11.14

Készítette: Kendi Zsolt (ÁK52 szervező).

 

Ha véleményed van keress meg minket elektronikus levélben!

 

Vissza az autóbuszok oldalra.

Vissza a főoldalra.

Vissza a járművek oldalra.