Volvo 7700 hibrid

 

A VBL jóvoltából sikerült megszaglászni a Volvo 7700 hibrid hajtású járművét.

Az itt leírtak megértéséhez fontos ismerni a közösségi közlekedés járműveivel szemben támasztott követelményeket. Ezért javasoljuk ezen oldal átolvasását és megértését.

Mivel maga a jármű alapjába véve a Volvo 7700-as típus ezért rendhagyóan kizárólag a hajtásra koncentráltunk.

 

Általában:

Háromajtós kéttengelyes hibrid hajtású kivitel.

Alapjában véve inkább az F1-ből megismert KERSZ mint egy klasszikus dízel-elektromos jármű. Másképp megfogalmazva az elektromos hajtás nem tesz mást mint átsegíti a robbanómotort nyomatékkarakterisztikája nehézségein. Első funkciója, hogy alacsony fordulaton indításkor és váltáskor biztosítsa a megfelelő nyomatékot. Itt rögtön kiderül, hogy emelkedőn felfelé elfogy a szuflája és pont akkorát ránt váltáskor mint egy sima dízeles busz. Másik funkciója, hogy a felesleges várakozás alkalmával (megálló, piros) ne járjon a motor és ne legyen káros emisszió. A gyakorlatban ez csak a hosszabb megállásokra működik a rövidebbekre nem.

Érdekesség, hogy a dízel bepöccentéséhez nem indítómotort hanem kuplungolva magának a járműnek a mozgási energiáját használja. Elektromotorral alacsony sebességre felgyorsítja a járművet majd bepöccenti a dízelmotort. Sajnálatosan azonban az elektromos hajtás a robbanómotor nyomatékkarakterisztikájának hibáit nagyrészt nem korrigálja. Ilyen szempontból egy valódi dízel-elektromos jármű sokkal jobb lehetne.

 

A jármű felhasználásáról:

Számomra kissé csalódást okozott a hibrid hajtás ezen implementációja. Ez a fajta megvalósítás a gyakorlatban abban segít, hogy például a lámpánál ácsorogva feleslegesen ne füstöljön a dízelmotor. Ez csökkenti a környezetterhelést, de nem drasztikus mértékben. Más szóval, akinek egy kis lépéshez nagy pénz áll rendelkezésre csak annak érdemes ebben a megvalósításban gondolkodnia.

 

 

 

Budapest, 2011.08.17, frissítve 2011.08.17

Készítette: Kendi Zsolt (ÁK52 szervező).

 

Ha véleményed van keress meg minket elektronikus levélben!

 

Vissza az autóbuszok oldalra.

Vissza a főoldalra.

Vissza a járművek oldalra.