Düwag TW-6000

 

Az itt leírtak megértéséhez fontos ismerni a közösségi közlekedés járműveivel szemben támasztott követelményeket. Az a körülbelül három hazai szakember aki mindezeket jól ismeri nyugodtan átugorhatja, a többieknek javaslom ezen oldal átolvasását és megértését.

A TW-6000 érkezését sok szakmai vita előzte meg. Vitatták technikai alkalmasságát, kifogásolták korát. Ezen viták lezárásaként szeretném a járművel kapcsolatos tapasztalatokat röviden leírni.

Elsőnek kiemelendő, hogy a jármű nagyon finoman kezeli az utasokat ha a munkavezeték megfelel a szabványoknak és ha a vezér nem teljesen amatőr. Mind a gyorsulás mind az üzemi fékezés karakterisztikájában kiválóan kontrollált. Ezt toldja meg az automatikus homokozó amely csúszós viszonyok között is tartja a járművet. A világban egy olyan történet kering erről a típusról, hogy egyszer elfelejtették mechanikailag csatolni a két banánt, csak elektromosan csatlakoztak. Ezek után az egyenként 36 tonnás járművek 3 megállón keresztül úgy közlekedtek, hogy senki sem vette észre ezt az apró malőrt. A gyakorlati tapasztalatok alapján ez tökéletesen hihető is.

A ICE konstrukcióban is használt dual abroncs jó rezgés és zajcsillapítást biztosít. Ez olyan helyen fontos ahol a pálya lakóházakhoz közel halad.

Belső elrendezését tekintve ülései rendkívül kényelmesek és tágasak. Talán alap konstrukciójából fakadóan inkább az ülő mint az állóhelyek dominálnak. Esetlegesen az ülések egy részének eltávolításával célszerű lenne az állóhelyek számát növelni (ha már több jármű nem állítható forgalomba).

A leszállásjelző és az automatikusan záródó ajtó szintén egy komoly előrelépés és nagyon hasznos szolgáltatás.

A gyakorlatban a Magyar pályaviszonyok között is tartósnak bizonyult a TW.

A konstrukciót alapvetően elővárosi (nálunk inkább HÉV) feladatok ellátásra optimalizálták. Példának menetstabilitása, a sok kényelmes ülőhely és relatíve magas végsebessége mutat erre. Sajnálatos módon nálunk ezt csak kismértékben használjuk ki.

Egyetlen igazi hibája (ami részben előnye is) a magas padló. Ez egyrészt komoly szabadságot enged a belső elrendezésben másrészről sajnos komolyan akadályozza az utasokat a felszállásban. Persze peron építésével ez is megoldható.

A gyártó a németországi DÜWAG villamosokra specializálódott, ma már sajnos nem létezik. Azok a járművek amelyek az ottani üzemekből jöttek ki még fél évszázad távlatából is tiszteletet parancsolnak.

Örvendetes dolog, hogy ez a típus tudatos döntés nyomán került rendszeresítésre. Másrészről ilyen precizitással kidolgozott konstrukció nem igazán kapható ma már a piacon. Így nem valószínű, hogy új hasonló képességű típusokkal találkozni fogunk.

Összefoglalva a TW-6000 érkezése mindenképp történelmi pillanat a közösségi villamosközlekedés történetében. Sok tekintetben ennyire magas színvonalú járművet még nem igen látott a főváros (ország) tömegközlekedése. Más szóval a több évtizedet megélt járműcsapat véleményem szerint új mércét állított fel. Remélem ezt a mércét a beszerzéseknél használni is fogják.

Kiegészítés

2014 nyarán abban a szerencsében volt részünk, hogy sikerült a TW6000-es modellt meglovagolni a 61-es vonalán. Ugye ez a vonal „Skodás” és domborzata igen érdekes. Ilyen módon megtapasztalhattuk, hogy a kb. kétszer olyan idős TW miként teljesít a Skoda ellenében változatos körülmények között.

Nos a TW pályatartása és pályaegyenletlenség-csillapítása egy kicsivel jobb mint a Skodáé. Ha viszont a komfortos gyorsulási és lassulási karakterisztikát tekintjük, akkor zongorázni lehet a különbséget. A nem hajtott és nem fékezett „szenzoros” tengely megteszi a hatását. A TW mind hegymenetben mind leejtőn jól tartja a lágy és komfortos gyorsítási és fékezési karakterisztikáját. Ehhez képest a Tátra bizony sehol sincs. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a táplálás bizonyos szakaszokon kívül esik a szabványon , és a TW fékjei nem voltak kifogástalan állapotban, akkor ennek a járműnek a tervezői és felújítói bőven megérdemlik, hogy megsüvegeljük őket.

 

Budapest, 2010.07.11, frissítve 2014.07.22

Készítette: Kendi Zsolt (ÁK52 szervező).

 

Ha véleményed van keress meg minket elektronikus levélben!

 

Vissza a villamosok oldalra.

Vissza a főoldalra.

Vissza a járművek oldalra.