Karasan Atak, A Trörök aki bevette Buda várát

 

Az itt leírtak megértéséhez fontos ismerni a közösségi közlekedés járműveivel szemben támasztott követelményeket. Az a néhány hazai szakember aki mindezeket jól ismeri nyugodtan átugorhatja, a többieknek javaslom ezen oldal átolvasását és megértését.

 

Az IK405 kiváltására hosszú szenvedés után érkeztek hozzánk ezek a járművek.

Formája formabontó. Kicsit fura, hogy elöl lekerekítették, hátul meg maradt szögletes.

Utastér meglepően tágas. Belmagassága megfelelő.

Az ülések megfelelően kárpitozottak és megfelelő szélességűek.

Kekesszékesek részére megvan a megfelelő hely és manuális rámpa.

Az első ajtónál a közlekedő út sajnos nagyon keskeny. Ebből gondok lehetnek.

A karosszériája széles, emiatt a 2-2 üléselrendezés működik benne.

Sajnos az utastér kissé magasan van a járda szintjéhez képest.

Az utastér fűtése délvidéki busz létére megfelelő.

Ablakok tekintetében elégséges a nyithatók száma, így valószínűleg nyáron klíma nélkül is elviselhető (délvidéki behatás).

Utastájékoztatás megfelelő. Leszállásjelzők megfelelően vannak elhelyezve.

Az utastér belső kivilágítása talán egy kissé halovány, bár ne a várbuszon akarjon olvasni az ember.

Az ajtómozgató rudak sajnos itt sincsenek takarva.

 

A hajtástechnika a motorral a hátsó ülések alatt helyezkedik el, viszont érzésünk szerint egy kicsit több helyet foglal a kelleténél.

A jármű külső „karácsonyfa” kivilágítást kicsit túlságosan takarékosnak érezzük. Ez biztonságtechnikai kérdés, mivel a jármű így a gyengén látó autósok számára nehezen észlehető.

Kanyarstabilitása jó, valószínűleg a kemény rugózás miatt.

Lassítási karakterisztikája nem túl komfortos. Megérdemelt volna a jármű egy fékerő-szabályzót. Potosabban specifikáció szerint ABS, ASR és EBS is van benne, de valószínűleg takarékossági okokból ezek kimaradtak belőle, úgy mint a 6 fokozatú ZF automata váltó is.

A rugózás karakterisztikája igen furcsa. A nagyobb frekvenciás rezgéseket teljesen átengedi a karosszériára (anyagtulajdonság?).

A motorról és a váltóról keveset tudni. Annyit tudtunk összeinterpolálni, hogy Motorja FPT Flat Powertrain Technologies NEF4 turbódízel EURO VI, váltója pedig 6 fokozatú Allison.

A tesztjárművön a gyorsításnál azt tapasztaltuk, hogy 1-2 váltásnál rántott egy jó nagyot. Reméljük ez nem típushiba.

A gyorsítási karakterisztikája nem túl komfortos.

Motortér a hátsó ülések alatt található. Sajnos teljesen nyitott a kültér felé, minden zaj kihallatszik, így kültéri zaja magas. Ez fokozott gond a vár szűk utcáiban. Motorerő elégségesnek látszik a hegyi üzemhez. Motorzaját tekintve majdnem olyan zajosak mint a régi IK-415.

A jármű síkon igen fürge, hegymenetben utasokkal telve azonban már problémákat éreztünk.

Mivel hegyiüzem, ezért külön megkérdeztük a BKK-t a fék gyártója tekintetében. Az eredeti járműveket Török gyártású „noname” fékekkel szerelték fel. Nekünk a BKK megesküdött, hogy az ide szállított járművek Knorr-bremse fékekkel lesznek szerelve.

Összefoglalva ezek a járművek legalább nem rozsdásak és környezetvédelmi szempontból lényegesen jobbak mint a régi IK-415 járművek.

 

 

Budapest, 2016.05.17, frissítve 2016.05.17

Készítette: Kendi Zsolt (ÁK52 szervező).

 

Ha véleményed van keress meg minket elektronikus levélben!

 

Vissza az autóbuszok oldalra.

Vissza a főoldalra.

Vissza a járművek oldalra.