Európa

Főoldal

Kitekintettünk 5

 

Hivatalos teendőim mellett a világ fejlettebb részén tett utazásom keretében alkalmam nyílt néhány reprezentatív város tömegközlekedésével (is) megismerkedni. Megjegyzendő, hogy a városok kiválasztása önkényes volt, ennek ellenére a minták véleményem szerint jól reprezentálják a világ fejlettebb részét. Másik oldalról mindegyikük jóval kisebb mint Budapest, de véleményem szerint ettől még szolgálhat jó vagy éppen rossz példával számunkra. Az alábbiakban röviden összegezném tapasztalatimait, amelyek igen sok tanulsággal szolgáltak remélhetőleg nem csak számomra:

 

    Város: Glasgow

    Ország: Egyesült Királyság (Skócia)

    Szolgáltató: Sokféle

    Rendszer: Zónarendszer.

     

    Elsőnek rögtön mentegetőzéssel kell kezdenünk. Minden beszámolónk képekkel illusztrált. London esetében ezért külön ~200000 Forintnak megfelelő összeget kellett volna fizetnünk. Mivel ennyi pénzünk nincs, ezért kivételesen ebből a beszámolóból a képek kimaradnak. Reméljük az írott szöveg segítségével képek nélkül mindenki meg tudja érteni mire gondoltunk.

    Főváros létére igencsak a buszhálózatra támaszkodik. Ezen túl egy metró van és az elővárosi vasút hálózata. Érdekes, hogy ez a város nem szereti a Volvo-kat.

    Okos gondolat, hogy az utastájékoztatás útján előre jelzik a várható nehézségeket például a focimeccseket, így mindenki előre e szerint szervezheti az életét.

     

  1. Metro
  2. Az egyetlen metróvonal eléggé régen épült, a londoni 1-es metróhoz hasonlít. Maximális belmagassága (a szerelvény középvonalában) 2m. A budapesti M1-hez hasonlóan 3 kocsiból álló rövid szerelvényeket használ. Ezzel szemben harmadik sínes táplálást használ. A vezérlést annak idején az ABB készítette. Az annak idejéből következően a gyorsítási és fékezési karakterisztikája borzasztó. A struktúrája kissé fura, mert nincs végállomás. Van egy belső kör, ami az egyik irányban járja végig az állomásokat, és egy külső kör ami a másik irányban.

 

Budapest, 2019.10.06, frissítve: 2019.10.06

Készítette: Kendi Zsolt (ÁK52 szervező).

Ha véleményed van keress meg minket elektronikus levélben !

Vissza